RENDEZVÉNYEINK 2010-2011. TANÉV
| Költészet napi megyei irodalmi versenyt rendeztek Gyöngyöstarjánban |
 |
Gyöngyöstarján ÁMK-ja a költészet napját 5. alkalommal ünnepelte irodalmi versennyel, a megye több iskolájával közösen. A Kedvenc irodalmi művem című rendezvényre 15 iskola közel 60 tanulója nevezett be. Idén először saját alkotással lehetett jelentkezni.
A résztvevők a következő települések általános iskoláiból érkeztek a Gyöngyöstarjánba: Boconád, Halmajugra, Gyöngyöshalász, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Karácsond, Lőrinci, Szűcsi, Vámosgyörk és Visonta. Gyöngyösről pedig az Arany János Általános Iskola, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola, a Berze Nagy János Gimnázium és a Kálváriaparti Általános Iskola
Minden kategóriában és korosztályban 4 tagú meghívott zsűri döntött a helyezésekről, akik rendkívül nehéz helyzetben voltak, mikor értékelni kellett a színvonalas produkciókat. Végül több helyezés is megosztásra került. Különdíjjal jutalmazták a saját műveket is. Üres kézzel senki sem távozott, minden résztvevő emléklapot, egyedi kitűzőt és lufi virágot kapott ajándékba. A helyezettek könyvjutalomban is részesültek. |
| A képen Lőrinc Kristóf Gyöngyöstarján egyik különdíjasa. |
| |
|
| Eredménylista:
4-6. osztályosok vers kategória:
1. Szabó Bence - Gyöngyössolymos, Nagy Gyula Testnevelés Tagozatos Ált. Isk. és AMI
2. Tasi Dorina - Karácsond, ÁMK Gönczi Pál Általános Iskola
2. Váradi Olivér - Karácsond, ÁMK Gönczi Pál Általános Iskola
3. Cselkó Gergely - Gyöngyös, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI
3. Rafael Patrícia - Gyöngyöshalász, ÁMK Széchenyi István Általános Iskola
Különdíj: Rafael Patrícia - Gyöngyöshalász, ÁMK Széchenyi István Ált. Isk.
Különdíj: Váradi Olivér - Karácsond, Gönczi Pál Általános Iskola
7-8. osztályosok vers kategória:
1.Szalai Flóra - Gyöngyös, Berze Nagy János Gimnázium
2. Laboda Petra - Gyöngyöshalász, ÁMK Széchenyi István Általános Iskola
3. Majoros Réka - Gyöngyössolymos, Nagy Gyula Testnevelés Tagozatos Ált. Isk. és AMI
3. Molnár Ágnes - Gyöngyössolymos, Nagy Gyula Testnevelés Tagozatos Ált. Isk. és AMI
Különdíj: Drabik Ildikó - Vámosgyörk, Visontai Kovách László Ált. Isk.
Különdíj: Lőrinc Kristóf - Gyöngyöstarján, ÁMK Ált. Isk.
Különdíj:Nagy Dominika - Gyöngyöstarján, ÁMK Ált. Isk.
Különdíj:Suki Diána - Boconád, ÁMK Ált. Isk.
4-6. osztályosok próza kategória:
1. Bencze Fruzsina - Gyöngyös, Berze Nagy János Gimnázium
1. Pethő Márk - Gyöngyös, Kálváriaparti Ált. Isk. és Sportiskola
2. Bobák Csenge -Lőrinci, Hunyadi Mátyás Ált. Isk.
2. Szabó Cintia - Gyöngyössolymos, Nagy Gyula Testnevelés Tagozatos Ált. Isk. és AMI
3. Molnár Károly - Gyöngyöspata, Ált. Isk.
3. Nagy Éva - Halmajugra, Arany János Ált. Isk.
Különdíj: Váradi Emília - Halmajugra, Arany János Ált. Isk.
7-8. osztályosok próza kategória:
Különdíj: Molnár Kristóf - Gyöngyöspata, Ált. Isk.
Különdíj: Szekrényes Regina - Gyöngyös, Berze Nagy János Gimnázium |
Becsengettek
Szeptember 1-én ismét megszólalt a tanítás kezdetét jelző csengő. Új tanévet kezdtünk, amely néhány személyi változást is hozott magával. A képviselő testület augusztus 1-től Szántó Mariannát bízta meg az Általános Művelődési Központ igazgatói teendőinek ellátásával. Munkájához kívánunk sok sikert, kitartást, és jó egészséget.
Júniusban köszöntünk el Tari Ágnes tanár nénitől, akinek hosszú nyugdíjas éveket kívánunk. A tantestületben történt személyi változások szerint Kerek Marianna tanár néni tanítja a magyar és történelem tantárgyakat. A kémiát Márton Jánosné, a rajzot dr Lipovszkyné Molnár Zsuzsanna, a technikát Morvayné Szegedi Krisztina oktatja.
Sok szakkör közül választhattak tanulóink. Szeptembertől működnek szakköreink: magyar és matematika felvételi előkészítő, angol, német, természetbarát, rajz, informatika kezdőknek, és ECDL vizsgára készülőknek, valamint sportkörök .
Kissné Matin Éva
Int. egys. vez. hely. |
Meglepetés A Gyöngyöstarjáni Iskolás Gyermekekért Alapítvány megjutalmazza minden osztály legjobb magatartású és legjobb tanulmányi eredményt elérő tanulóit.
2010. december 12-én vasárnap a Vígszínházban Halász Judit 14.30-kor kezdődő koncertjét hallgathatja meg 18 tanuló, és 2 kísérő tanár.
Kissné Matin Éva
Kuratóriumi elnök |
A zene világnapja 2010.
Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésére emelte október 1-jét A ZENE VILÁGNAP-ja rangjára. Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését.
Iskolánk a tavalyi hagyományteremtő koncert után második alkalommal rendezett zenés műsort erre az ünnepre. A zenét tanuló gyerekek válogattak most az eddig kedvvel játszott zenedarabjaikból egyet-egyet, hogy megmutathassák, mennyit fejlődött tudományuk.
Különleges színt adott a tanárok csatlakozása az énekkarhoz, segítségükkel kétszólamú művet is énekelhettünk. Az előadott művek átölelték a zenetörténelmet, Bachtól a híres emberek zenéről alkotott rövid gondolatainak összekötésére alkalmazott elektromos gitárszólóig és Lőrincz Kristóf óriási tetszést aratott dobszólójával.
A jó hangulatú műsort Presser Gábor kitűnő zenéjének közös éneklésével zártuk: Zene nélkül mit érek én?
Október 6.
2010. október 6-án a Gyöngyöstarjáni ÁMK Általános Iskola tanulói színvonalas műsorral emlékeztek meg az 1849. október 6-án Aradon kivégzett 13 vértanúról. (Knézic Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Láhner György, Poltenberg Ernő, Leiningen- Westerburg Károly gróf, Kiss Ernő, Schweidel József, Desseffy Arisztid gróf, Lázár Vilmos)
A műsorban résztvevő tanulók a tábornokok utolsó szavait idézték fel, melyet a kivégzésük előtt mondtak el a hadbíróságon. A vértanúk halálát egy-egy gyertya elfújásával szemléltették, ezzel is tisztet adva az ártatlanul elhunyt áldozatok emlékére.
Kulturális program októberben
Október 21-én az ÁMK alsó tagozatos tanulói egy napot tölthettek el Budapesten a kultúra jegyében.
Noha nem tettük kötelezővé, mégis 58 tanuló jelentkezett, s vett részt ezen a hasznos és szórakoztató programon. Délelőtt az Aréna Plázában tekinthettük meg a Shrek 4. szériáját 3 D-s változatban, az IMEX moziban. A gyerekek hangos felkiáltásai jelezték, hogy ez a fajta mozi mekkora élményt jelent.
A délutánt a Nemzeti Múzeumban töltöttük, ahol múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt. Mátyás és kora volt a téma. Játszóház adta a keretét, melynek során korabeli játékokat játszhattak a gyerekek. A játék heve után kipihenhették magukat a tárlókban, ahol gyermeknyelven, részletesen mutatták be a kiállítás anyagát. A nap csúcspontja a kézműves-foglalkozás volt. Választhattak a kicsik a korabeli tárgyak közül, mit szeretnének elkészíteni. A legtöbben zászlót, címerpajzsot barkácsoltak. A lányokat azonban a fátylas fejdísz jobban érdekelte, ők inkább emellett döntöttek.
A gyerekeket meg kell tanítani az "okos" múzeumlátogatásra. Ez a fajta múzeumprogram nagyszerű lehetőséget ad arra, hogy a kicsik megtanulják, hogyan kell egy múzeumtárlót megtekinteni. Mire kell figyelni, mit kell alaposan szemügyre venni, hogy élményt nyújtson, s ugyanakkor tanítson az.
Cirkuszban voltunk
Szerda este cirkuszban voltunk, amit az iskolánk udvarán állítottak fel. Nagyon izgalmas előadást láthattunk.
Először hengereken egyensúlyozva zsonglőrködött egy bácsi, majd egy óriáskígyót bűvölt el egy néni. Egy varázsló eltüntette az asszisztensét, késekkel egyensúlyozott egy zsonglőr, csacsin lovagolt a majom.
A szünet után nagyon veszélyes számot mutatott be egy bácsi. Ő volt a tűznyelő. Megette a tüzet. Megkérdezték tőle, hogyan csinálja ezt. Azt válaszolta, hogy néha még őt is megégeti bizonyos helyeken.
Másnap már csak a nyomát találtuk meg a cirkusznak. Sajnáltuk, hogy elmentek.
Csernyik Laura
3. osztályos tanuló fogalmazása |
Egészségnevelési hét
"Az ember egészségre való törekvése egyidős az emberrel. Az egészségre való törekvés sok esetben úgy tűnik, hogy az erőfeszítések ellenére is csak törekvés marad, bár a ma emberének lenne legnagyobb szüksége a törekvést cselekvéssé formálni."
Közismert, hogy a civilizáció fejlődésével egyenes arányban növekedett az ún. civilizációs betegségek aránya. Csökkent az egészséget erősítő, edző, egészséget fenntartó megőrző tényezők száma a mindennapi életvitel során. Ezzel szemben megnőtt az egészséget kockáztató tényezők szerepe: mozgásszegény életmód, túltápláltság, hódolás a kábítószereknek, dohányzás, alkohol, szexuális élet konfliktusai, rossz életvitel.
Iskolánkban 2010. november 8-15-ig tartottuk az egészségnevelési hetet, amelynek keretében a tanulók előadásokat hallhattak a szexuális úton terjedő nemi betegségekről, szexuális életről, az AHA! országos szexuális és mentálhigiénés felvilágosító program keretében. Bemutatót láthattak a Bethesda kórház mindennapi életéből, és hasznos információkat szerezhettek a betegségmegelőzésről, az égési sérülések ellátásáról.
Az elméleti előadások mellett az 5-8. osztály jóvoltából friss gyümölcsöket, zöldségeket, gyümölcssalátákat kóstolhattak meg a tanulók, valamint zöldség és gyümölcsszobrászat keretében bizonyíthatták kreatív tudásukat! A hét negyedik napján, földalatti földrajzórán ún. "csúszós-mászós" overallos barlangtúrán vehettünk részt, immár harmadik alkalommal. A 16 diák és a két kísérő pedagógus, a barlangot eredeti állapotában tekinthették meg, barlangi szakvezetők segítségével. A barlang bejárása - mely 3 órás - kalandosnak ígérkezett, hiszen a barlangban nincs világítás és kiépítés, fény csak sisaklámpáinkból világított. A túra során többször kellett négykézláb vagy hason csúszva közlekednünk.
A hét programsorozata egy egészségvédelmi vetélkedővel zárult.
"Az egészség oly drága kincs, mely minden földi kincsek felett való."
(Pápai Páriz Ferenc)
Felvételire készülünk!
Elérkeztünk életünk egyik nagy fordulópontjához. Ekkor alapozzuk meg a jövőnket, minden döntés sorsfordító lehet. Konkrét döntést még sokan nem hoztak, de bizonyos fokban már vannak elképzeléseink.
Annyi biztos, hogy kicsi osztályunk útjai százfelé szakadnak. Elsősorban Gyöngyös: Berze Nagy János Gimnázium, Károly Róbert Kereskedelmi- és Vak Bottyán János Műszaki és Közgazdasági Szakközépiskola. Hatvan: Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola, Széchenyi István Közgazdasági szakközépiskola. Eger: Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium, Dobó István Gimnázium, Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium, Szent Lőrinc Vendéglátói és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Neumann János Szakközépiskola és Kollégium. Lőrinci: Március 15 Gimnázium és Szakközépiskola a kihelyezett célpontok.
A központi felvételi megírására való felkészülés elég sok izgalmat rejt magába. Minél közelebb kerülünk a kiírt dátumhoz, egyre jobban izgulunk. Most, hogy sok új tanár érkezett az iskolába, eléggé meg kell nyomnunk a félévet, mert még ők nem ismerik a képességeinket.
Reméljük, hogy a felvételin jól teljesítünk, szint úgy mint a szóbelin és a kiválasztott iskolába felvételt nyerünk.
Godó Gerda, Lőrincz Kristóf, Szőke Zsófia
8. osztályos tanulók
|
Márton-napi verseny az iskolában!
November 11-e Márton-nap.
A legenda szerint a római császár katonájaként szolgáló Márton egy hideg téli estén megosztotta köpenyét egy szegény koldussal. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint, mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal elárulták rejtekhelyét. Mártont 371-ben püspökké szentelték. 2010. november 12-én péntek délután a Művelődési Házunk nagyterme is zsivajtól volt hangos. Itt nem a libák gágogtak, hanem 19 iskola 105 tanulója gyűlt össze tanítóival, szüleivel, nagyszüleivel, hogy részt vegyen az immár hagyományosnak mondható Márton-napi vers - próza - és rajzversenyünkön.
Ötödik alkalommal rendeztük meg a vers - és prózamondó, és 3. alkalommal a rajzversenyt. Eddig csak libákkal kapcsolatos műveket lehetett előadni, alkotni. Idén úgy döntöttünk, hogy más madarak is szerepelhetnek a versenyen, prózában, rajzokban. Évről-évre nagyobb az érdeklődés, a résztvevők száma, egyre színvonalasabbak az előadott prózák, versek.
Rajzokból is több száz remek munka érkezett, nehéz volt a zsűri dolga, de örömmel teszik ezt, szívesen jönnek iskolánkba.Ők így írnak erről:
- Begovné Kasza Ágnes- a gyöngyösi Könyvtár vezetője:
Már "hazajárok" Gyöngyöstarjánba Márton napkor, amikor zsűrizni hívnak a gyerekek közé. Mindig meglep a házigazdák kedvessége, összetartása és jó szervezőkészsége. Színvonalas a rendezvény, méltán nevez be évről évre egyre több gyerek. Míg kezdetben csak vers és próza kategóriában indulhattak a versenyzők, mára dallal és rajzzal is lehet nevezni. Gratulálok!
- Vojkuj - Fábri Mónika a gyöngyössolymosi iskola magyar szakos tanárnője:
Az esemény megnyitója színvonalas előadások sorozata volt, amelyek hangulatát a Márton-napi dekoráció fokozta. Az előző évekhez hasonlóan idén is izgatottan vártam a meséket és verseket. A megmérettetést vállalódiákok felkészülten, bátran szerepeltek.
- Juhász Zoltánné logopédus:
Külön öröm volt számomra, hogy logopédusként több volt tanítványommal is találkoztam a szavalók között. Itt minden gyermek nyert, hiszen sok szép verssel ismerkedtek meg és az irodalom szeretetét indíthatják bennük el ezek a kis versenyek.
- Oraveczné Samu Gyöngyi a herédi óvoda vezetője:
A Márton naphoz kötődő verseny egyre népszerűbb. A múlt évhez képest sokkal többen voltak a mai alkalommal. A gyerekeken látszik, hogy érdekli őket, és szívesen jönnek ide. A szülők részvételén kitűnik, hogy mennyire szívükön viselik ezt a versenyt. ( Ők izgulnak jobban, mint a gyerekek.) a dekoráció nagyon érdekes, ötletes, a Márton naphoz illő. Ezt a szokást meg kell tartani. Az óvodások műsora is kedves volt. A fellépő "énekesek" pedig bátra adták elő dalaikat. Köszönjük, hogy itt lehetünk, élmény volt veletek a mai délután. Remélem, hogy egy év múlva újra találkozunk.
- Szecskő Tiborné - helyi óvodánk vezetője és Kovács Menyhértné óvónő:
Évről-évre magasabb színvonalra emelik a rendezvényt és a gyerekek is egyre felkészültebbek. Újabbnál újabb versekkel és egyéniségekkel találkozunk, akik között bizony nagyon nehéz sorrendet felállítani. De aki itt volt az már nyert, egy jó élményt, szerzett barátokat.
- Juhászné Varga Márta - az adácsi iskola igazgatója:
Büszke vagyok a községi iskolák nevében, hogy Gyöngyöstarjánban színvonalasan szervezett, nagyszabású versenyen vehettem részt zsűritagként. A prózamondó kisiskolások színvonalasan szerepeltek, élvezet volt hallgatni a "kis" előadásokat. Köszönjük a vendéglátást, pazar volt és szívesen láttak vendégül bennünket. Szerintem mindenki jól érezhette magát, rendkívül vidám volt a hangulat, sokszínű a program. Élmény volt ez a péntek délután!
- Molnár Katalin - a gyöngyösi Fő-téri Könyvesbolt vezetője:
Évek óta abban a megtiszteltetésben van részem, hogy a gyöngyöstarjáni iskola vezetése számít rám a Márton-napi versmondó versenyben zsűritagként. Ez az esemény meglátásom szerint mind versenyző számban, mind szervezésben olyan magasságig ér el, hogy méltán lehetne példaként állítani számos intézmény elé. Emellett, mikor belép az ember a tanári szobába és találkozik régen látott tanár ismerősökkel, olyan kedvesség, természetesség árad az emberekből, ami egy kívülálló számára is azt jelzi valami "titka" van ennek a KÖZÖSSÉGNEK. Jól érzik itt magukat az emberek, szívesen dolgoznak együtt, ami a mai sokszor széthúzó világban követendő lehetne. Köszönöm, ha csak kis időre, hogy részese lehetek ennek a közösségnek.
-dr. Szecskő Tamás- a Diórádió ügyvezető-igazgatója:
"Állandó" tagként több éve veszek részt a produkciók értékelésében. A növekvő versenyzői létszám jelzi, hogy lassan hagyománnyá nemesült rendezvény részesei lehetünk, melyet ápolni kell továbbra is.
Mi is úgy gondoljuk, hogy továbbra is ápoljuk a hagyományt és jövőre is szeretettel várjuk a verset-prózát-rajzot kedvelő kisdiákokat Gyöngyöstarjánba, a Márton-napi megmérettetésre! Végül köszönet mondok az iskolánk SZMK-jának segítőkészségükért, a kedves szülőknek, akik szponzori ajándékaikkal, finom süteményeikkel járultak hozzá a rendezvényünk sikeréhez. Külön köszönöm kollégáim önzetlen munkáját, szponzori felajánlásait, lelkesedésüket.
Fehér Ádámné
alsós munkaközösség vezető |
|