Szeptember 23-án, szombat délután második alkalommal indult el a Wiener Walzer a Keleti pályaudvarról, "fedélzetén" Geisingenbe tartó gyöngyöstarjáni diákokkal.

A kezdeti nehézségek után sikerült négy egymással szomszédos kupét elfoglalni, és így - mindenki mindenkit láthat, és mindenki mindenkit hallhat elven - vágtunk neki a sok nevetéssel, kuncogással, és a megszokott alvástól kicsit kevesebb szunyókálással eltöltött éjszakának.

A hajnali órákban a Zürichi-tó ködben úszó körvonalai már sejttették, hogy közeledünk célunkhoz.

Még egy kis vonatozás Zürichből Schaffhausenbe, onnan egy kis buszozás, svájci-német határ átlépése, és már be is gördült velünk a busz a geisingeni iskola udvarára.

Bőséges reggelivel vártak minket, majd a helyettes polgármester úr, Norbert Stoffler köszöntötte kissé fáradt csoportunkat. Minden mondatával éreztette, és hangsúlyozta e kapcsolat jelentőségét és fontosságát.

Szülői segítséggel jutottunk el Mistelbrunn-ba, ahol az erdő közepén egy turistaházban a szórakoztató elektronika minden vívmányát "nélkülözve", önellátó módon töltöttük el a következő hetet. Csak a gyerekek, és néhány tanár.

Jürgen tanár úr vegyes nemzetiségű szobákat szervezett. A konyhát Irene tanárnő uralta és irányította az éppen soros ügyeletre beosztott német diákok segítségével, ami - valljuk be - tiszteletre méltó teljesítmény egy kb. 50 fős csoport esetében.

Hétfőn nem volt velünk kegyes az idő: egész nap esett az eső. De Freiburg esőben is gyönyörű! A székesegyház tornyából - 300 lépcsőfok megmászása után - csodálatos látvány tárult a szemünk elé. Kb.50 lépcsőfokkal lejjebb egészen közelről láthattuk és hallhattuk a székesegyház harangjait. Délutánra elállt az eső, így otthon felderítettük a környéket: kis tó az erdő közepén, csörgedező patakocska, sűrű fenyőerdő, mókusok, tiszta levegő.

Kedden a Boden-tó partján voltunk. Nagyon érdekes építményeket tekinthettünk meg. Az idegenvezető elmondása szerint a tóparti iszapban talált nyomok és maradványok alapján rekonstruálták a 20 darab bronz- és kőkori - a vízben, cölöpökre épült - házat, eszközöket, használati tárgyakat. Ezek alapján betekintést nyerhettünk az akkori emberek életébe, hétköznapjaiba. Délután Salem-ben egy vadasparkban sétálgattunk, melynek igazi érdekessége az a terület volt, ahol berber majmok élnek teljesen szabadon, és a helyben árusított pattogatott kukoricát a kezünkből ették.

A szerdai napon sem unatkoztunk. Délelőtt vegyes német-magyar csoportoknak egy érdekes feladatot kellett megoldani. Majd koraestig tartó strandolás, pancsolás, vízicsúzdázás következett egy közeli uszodában.

Az éjszakai túra előtt grillezett kolbászt vacsoráztunk a szabadban, majd a teljes sötétség beálltával elindultunk az éjszakai túrára. Jürgen tanár úr ment a csoport élén, nála volt egy elemlámpa, és a grillezés előtt ő derítette fel a terepet.

Aki vaksötétben nem érezte még a vadon termő kakukkfű illatát, nem tudja, mit veszített.

Túra közben a bátrabb fiúk különböző zajokat produkáltak, hogy a félénkebbek még jobban féljenek. De nem ezzel értek igazi célt, hanem Jürgen tanár úr azzal a bejelentésével, hogy álljunk meg, mert eltévedtünk. Ami persze nem volt igaz, de a hatása annál inkább! Mikor már a német gyerekek is kezdték elhinni, hogy rossz úton vagyunk, feltűntek a turistaház fényei, és a grillező mellett elhaladva hazaértünk. Tettünk egy nagy kört a turistaház körül!

A csúcspont azonban a csütörtöki nap volt, amikor is az egész napot Rust-ban, az Európa Parkban töltöttük, és mindenki annyiszor ülhetett fel a különböző hullámvasutakra, vízicsúzdákra, szellemvasutakra, ahányszor csak akart. Voltak enyhébbek (bár ez sem volt piskóta), és voltak vagányabbak, kinek-kinek bátorsága, ízlése szerint. Volt jégrevü, lovas bemutató, papagáj-show, 3 dimenziós mozi, meg még sok egyéb. Nem lehetett kihagyni azt sem, hogy lefényképeztessük magunkat Miki egérrel. Ha egy szóval kellene jellemezni, azt mondanám: szuper! Vagy - még szuperebb? Vagy inkább leírhatatlan?!

Ilyen programok mellett szükség lett volna DVD-re, számítógépre? Nem hiszem.

A késő szürkületkor muszájból véget érő tollaslabdameccsek, erdei séták a patak mentén, beszélgetések pótolták a modern technikát.

A péntek esti könnyes búcsú előtt a családoknál szabad programmal telt a nap.

Nagyon jó ötlet volt Beller igazgató úrtól ez a közös turistaház. A gyerekek is nagyon jól összerázódtak, különben elváláskor nem itatta volna mindenki bőségesen az egereket.

A következő látogatáskor mi is hasonlóval fogunk próbálkozni.

Összegezve úgy gondolom, hogy a résztvevőknek még évek múlva is lesz miről beszélgetni, és mire emlékezni.

S hogy a gyerekek hogyan vélekednek minderről?

"Következő alkalommal is szívesen elmennék." - Szőke Zsófi 4. osztály

"Esténként szinte mindig fájósra tollasoztuk a kezünket...Búcsúzáskor szem garantáltan nem maradt szárazon...Még a vonaton is sírtunk néhányan." - Ötvös Kata - volt diákunk.

" Búcsúzáskor mindenki elúsztatta az egereket...Alig győztem szóval elmondani a sok élményt." - Dobre Elizabet 6. Osztály

" A búcsúzás rettentően rossz és fájdalmas volt, mert mindenkinek hiányzott valaki..Mindenkinek ajánlom, ha lehetősége van rá, próbálja ki, nem fogja megbánni." - Molnár Csaba 8. Osztály

"Az Európa Park csúcspontja a Silver Star, ami 73 méter magas, és nagyon hosszú. De egyszer nem elég ám beleülni, mert mikor beleülsz, már rögtön szállhatsz is ki belőle." - Szőke Katalin 8. Osztály

"Amit ők kólának hívtak, nagyon nem ízlett..Csak most, mikor már a kólájuk is hiányzik, fogom fel azt, mennyit jelentett nekem ez az út." - Kerek Mirtill 8. Osztály

Végül, de nem utolsósorban köszönetet mondunk a csoport nevében Gyöngyöstarján Önkormányzatának, a Hegyközségnek, Kovács László és Szőke Zoltán borászoknak a kiutazáshoz nyújtott önzetlen támogatásukért.

Kissné Matin Éva tanár

< lap tetejére >