MATEMATIKA VERSENYEK 

I. A versenyekre való felkészülést tovább folytattuk, ugyanis február elején került megrendezésre a
ZRÍNYI ILONA MATEMATIKA VERSENY, ahol iskolánk tanulói képviseltették magukat.
A harmadik, ötödik, hatodik és hetedik osztály tanulói indultak a versenyen. Az eredményeket a napokban tudjuk meg.
Felkészítő nevelők: Fehér Ádámné, Pintér Gáborné és Móczer Zsófia.
 

II. A hetedikes tanulókkal neveztünk a
MATEKGURU KÁRPÁT - MEDENCEI MATEMATIKA CSAPATVERSENYÉRE, ahol az első fordulóban a maximális 100 pontból, 95 pontot értünk el és így csapatunk a negyedik helyen végzett. A verseny levelezős formában zajlik. A második forduló feladatainak beküldési határideje már lejárt, izgatottan várjuk az eredményt. Még egy forduló van hátra. A döntőbe amit április végén többnapos verseny keretében rendeznek Nyíregyháza - Sóstógyógyfürdőn, az első tíz csapat jut tovább. 

Remélem, sikerült a második és sikerül majd a harmadik fordulóban is jól szerepelnünk és képviselhetjük iskolánkat a döntőben.

A csapat tagjai:
  • Godó Gerda
  • Huszár Vivien
  • Szőke Zsófia
  • Nagy Júlia
  • Lőrinc Kristóf
  • Lovász Márton
 
Móczer Zsófia
 
szaktanár

Az Eszterházy Károly Főiskola Természettudományi Pályaorientációs és Módszertani Központja (Varázstorony)
az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Heves megyei Csoportja és a
Heves megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézmény partnerségével

"VARÁZSTORONY VETÉLKEDŐ"
címmel versenyt szervezett >>>


FARSANGI BÁL AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN

Február 20-án délután rendeztük az iskola farsangi bálját a művelődési házban.
A bált a nyolcadik osztályosok rocki tánca nyitotta, mellyel olyan nagy sikert
arattak....... >>>


REJTVÉNYFEJTŐ VERSENY

Február 15-én délután rendeztük a rejtvényfejtő versenyt az alsó és felső tagozatosak részére. Az alsó tagozatosak 2. osztálytól indulhattak a versenyen.
Eredményeik

2. osztály: I. helyezett: Leskó Gergő
II. helyezett: Szecskő Adrienn
III. helyezett: Jáborszky Dávid

3. osztály: I. helyezett: Angyal Hunor
II. helyezett: Kis Márk
III. helyezett: Bakos Dóra

4.osztály: I. helyezett: Nagy Fanni
II. helyezett: Sütő Dézi
III. helyezett: Fehér Franciska

A felső tagozatosak szép létszámmal 34 fővel indultak a versenyen. A rejtvények szórakoztató, gondolkodtató, logikai feladatok voltak. A végeredményeket itt is osztályonként sorolom.

5. osztály: I. helyezett: Kis Viktória
II. helyezett: Himer Máté
III. helyezett: Csernyik Eszter

6. osztály: I. helyezett: Kondás Máté
II. helyezett: Szita Marcell
III. helyezett: Jakab Olga Eszter

7. osztály: I. helyezett: Lőrinc Kristóf
II. helyezett: Tóth Alexandra
III. helyezett: Szőke Zsófia

8. osztály: I. helyezett: Molnár Eszter
II. helyezett: Gergely Máté
III. helyezett: Szabó Cintia

Ezenkívül kiemelném még azt a két osztályt is, ahonnan a legtöbb tanuló indult a versenyen. A 7. osztályból 19 főből 14 fő, a nyolcadik osztályból pedig 18 főből 11 indult a versenyen.

Móczer Zsófia
DÖK segítő tanár


Földalatti földrajzóra

 Földalatti földrajzórán ún. "csúszós-mászós" overállos barlangtúrán vehettünk részt, immár második alkalommal. A barlangtúránkat Magyarország második leghosszabb barlangjába, a Buda elegáns negyedei alatt húzódó, 20,1 km hosszú Pál-völgyi-Mátyás-hegyi-labirintusrendszerbe szerveztük.>>>


Karácsonyfa díszítő verseny

 Kürtszóval vette kezdetét Gyöngyösön a belvárosi udvarban első alkalommal megrendezett karácsonyfa díszítő verseny, melyre 12 városi és 3 vidéki iskola nevezett be.A gyöngyöstarjáni iskola a HÓPIHÉK nevű csapattal indult a versenyen. A fákat és az égősorokat a szervezők adták,........>>>


NEUMANN MATEMATIKA VERSENY

Az egri Neumann János középiskola ebben a tanévben is meghirdette tantárgyi versenyeit.

A 8. osztályos tanulókkal a matematika és fizika versenyre neveztünk.
A verseny kétfordulós volt. Mindkét feladatot a versenyt hirdető középiskolában írták meg a tanulók.
Az első fordulóban matematikából 5, fizikából pedig 4 gyerek vett részt. A feladatlap megírása után izgatottan várták a gyerekek az eredményt. Többen közülük ugyanebbe a középiskolába szeretnének felvételizni. Matekból 3-an, fizikából pedig 2-en jutottak be a döntőbe. 

A matematika verseny döntősei:

Gergely Máté
Hliva Barbara
Molnár Eszter


A fizika verseny döntősei:

Hliva Barbara
Molnár Eszter

 A matematika verseny döntőjében  MOLNÁR ESZTER I. HELYEZÉST ÉRT EL.

 Az ünnepélyes eredményhirdetésre dec. 19-én szombaton került sor. Eszternek és a többi versenyen is jól szereplő I.-III. helyezetnek felajánlották, hogy felvételi nélkül felvételt nyernek a középiskolába.
Eszter a végén mégis úgy döntött, hogy az egri Szilágyi Gimnáziumban szeretné tanulmányait folytatni és ezt az iskolát jelölte meg a felvételi lapján első helyen.

Gratulálok a gyerekeknek a versenyeredményeikhez és remélem a középiskolában is hasonló eredményekkel öregbítik iskolánk hírnevét.

Móczer Zsófia
szaktanár


BAJZÁS MATEMATIKA VERSENY ÁLTALÁNOS
ISKOLÁSOKNAK

Az idén negyedik alkalommal hirdették meg az általános iskolások matematikaversenyét. Most változtattak a verseny jellegén, igyekeztek a központi írásbeli felvételihez hasonló feladatsorokat összeállítani. (Idén ezt a munkát Budai Csilla és Sőreginé Kovács Krisztina tanárnők vállalták magukra.) Ennek megfelelően az érdeklődés is nagyobb volt: a környékbeli iskolákból (Hatvanból, Boldogról, Csányról, Domoszlóról, Gyöngyöstarjánról, Jászberényből, Jászfényszaruról, Karácsondról, Lőrinciből, Nagyrédéről, Petőfibányáról, Rózsaszentmártonból, Szűcsiből, Turáról, Adácsról) 162 tanuló nevezett, hetedikesek és nyolcadikosak. >>>

lap tetejére >